Rólunk

Tervezőlabor Építészeti Kft.-t azzal a céllal hoztuk létre, hogy a tereket a használójukra szabhassuk. Az eszközök a tér alkotására adottak, a változó minden egyes alkalommal a befogadó, a használó. E kettő tényezőt kell úgy összeállítani, hogy azok együttélése természetes legyen. Magától értetődő, otthonos, könnyen kezelhető.
Azt gondoljuk, hogy az első lépés a közös hang megtalálása, ami, ha jól sejtem, talán már meg is van. Szóval részünkről kezdhetjük is.

A palettánkon kis és nagy épületek teljeskörű tervezése szerepel:
családi ház bejelentése, kiviteli terveinek készítése, szakági csapat irányítása
nyaraló-, többlakásos társasház-, kis és nagy középületek, csarnokok, raktárépületek, mezőgazdasági tárolók engedélyeztetése, kiviteli terveinek készítése, szakági csapat irányítása
belsőépítészeti tervek készítése, egyedi bútorok tervezése
Összefoglalva minden, ami épület.

CSAPATUNK

Papp Tamás vagyok, építészmérnök. Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskolában kezdtem. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán folytattam, 2014-ben diplomáztam. Azóta is tanulok. Tanáraim a terek nagy mesterei. Tőlük hat éven át tartó munkaviszony során tanulhattam, különböző irodákban, amit igyekszem tovább vinni magammal. A tőlük tanultak itt láthatók.
Az épített környezetet kutatom.

Süveges Adél vagyok, építészmérnök. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán 2015-ben diplomáztam. Leköt a tér, de leköt a részlet, a szín, a hangulat, a minőség.
A mintákat kutatom.

Benyusovics Dalma vagyok, építészmérnök. A Széchenyi István Egyetem Építészmérnöki Karán diplomáztam 2020-ban. Közösségek és a környezet egymásra gyakorolt hatását kutatom.

Ávár Áron vagyok, építészmérnök. Budapesti Műszaki És Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán 2011-ben diplomáztam. Tervezőlabornak, mint külsős segítek be. Minket voltaképp az egyetem kötött össze először, a mostani kapcsolat pedig már a szemléletünket, eddigi tapasztalatainkat hozza össze. Bevallom, hogy az építészet mellett, a természet és a borászat egyaránt lenyűgöz.
A természet és az épített környezet kapcsolatát kutatom. 

Szakági tervezőinkkel több éves együttműködéssel, sok megélt tapasztalattal rendelkezünk. Statikus, gépész, elektromos, tájépítész és tűzvédelmi kollégák tudása és segítőkészsége áll minden egyes megvalósult tervünk mögött.

Kivitelezői oldalról szintén támogatást kap az adott feladat mind a tervezés, mind pedig a megvalósulás fázisában. Állandó partnereink:

Facebook